Nettó 170 millió forint keretösszeg erejéig írt ki kétfordulós gyorsított meghívásos közbeszerzést a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a népszámláláshoz kapcsolódó médiastratégia-alkotásra, médiatervezésre és -vásárlásra, a kampány utóértékelésére, valamint…

Megszegték a közbeszerzési szabályokat, alaptalanul módosítottak a Hajdú-Bihar megyei szennyvízberuházásnál - írja a Népszabadság egy 2010-es brüsszeli pénzügyi ellenőrzésre hivatkozva.JELENTKEZZEN AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEINKREA KBT. legfrissebb módosításai és a közbeszerzés…

Az NFM államtitkára is közbenjárt annak érdekében, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyezze Magyarország első fotovoltaikus naperőművének építési szerződését. A projekt uniós támogatással, több mint 600 millió forintból valósul meg. A kivitelező az egyedüli…

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az MTI-nek pénteken azt mondta, a felújítás 3,5 milliárd forintba kerül, ez a BKV 2011-es költségvetésében rendelkezésre áll. Az alkatrészekre közbeszerzést kell kiírni, ezt heteken belül megteszik - tette hozzá.…

Az fn.hu-n olvasható cikk szerint nem kevés felelősséget vett a nemzeti fejlesztési miniszter a nyakába azzal, hogy az összes közbeszerzést ellenőrzése alá vonta. Világos, hogy a felesleges költéseket akarja felszámolni. De vajon a legjobb módszert választotta ehhez? Számolt-e a…

Nettó 120 millió forintra becsüli Salgótarján önkormányzata a beszerzendő 60 darab napelemes parkoló automata árát, és a melléjük kért szolgáltatásokat - a nyílt közbeszerzési felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Megsértették a törvényt…

3900 szabálytalansági eljárás indult az elmúlt két kormányzati ciklus uniós beruházásai kapcsán. Eddig háromszáz, uniós pénzből megvalósuló hazai pályázatnál derült ki, hogy az előző kormányzati ciklusokban súlyosan megsértették a magyar közbeszerzési szabályokat -…

Közel félmilliárdba kerül a 3-as metró URH hálózata. A Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. nettó 432,1 millió forintért építi ki a 3-as metró vonalán az URH rádióhálózatot - a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) által kiírt egyszerű eljárás eredménye a legutóbbi…

Miután a becsült 60 millió forint helyett a legolcsóbb ajánlat is 10 millióval drágább volt, az ajánlatkérő Országos Rendőr-főkapitányság eredménytelennek nyilvánította az általános- és rendészeti angol nyelvi képzésre kiírt tendert - az eredmény a legutóbbi…

A közbeszerzés nem válhat a gazdasági bezárkózás eszközévé. Az államnak inkább abban kellene segítenie a kis- és középvállalkozásokat, hogy kilépjenek az uniós közbeszerzési piacra – olvasható egy írásban a Világgazdaság oldalán. JELENTKEZZEN AKTUÁLIS…

A jövő hónap elejétől a nemzeti fejlesztési miniszter ellenőrzi a költségvetési szervezetek, a többségi állami tulajdonú vállalatok és a közalapítványok közbeszerzéseit, továbbá a közbeszerzések nélkül kötött 50 millió forintot elérő szerződéseket - derül ki a…

Újból a közbeszerzési törvény módosítására készül a kormány, nem véletlen tehát, hogy felerősödtek az ezzel kapcsolatos szakmai hangok. Az építési vállalkozókat képviselő szervezet (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége – ÉVOSZ) átláthatóbb…

A Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége nem tudta a megjelölt időben felbontani a beérkezett ajánlatokat. A székhelyén ugyanis katonai tisztelgéssel fogadtak egy delegációt, így nem juthattak be az érintettek a kijelölt helyiségbe - a megsemmisítést a…

süti beállítások módosítása