A közbeszerzésen ajánlatot tett fővállalkozó nem engedményezheti és nem zálogosíthatja el a neki járó ellenértéknek azt a részét, amelyből az alvállalkozóit kell kifizetnie - egyebek mellett ezt a módosítást fogadta el a parlament gazdasági és informatikai bizottsága…

Megváltoztatná a kormány a korábbi közbeszerzési törvényt és egy teljesen újjal váltaná fel. Kiemelt szerepet kapna a törvényben az egységes szerkezet, ami a korábbi jogszabályt nem jellemezte és így nehezítette alkalmazását. A cél az volt, hogy egy átlátható, korrupció…

Az új közbeszerzési törvényjavaslat korábbi változata a kormány alá rendelte volna a Közbeszerzések Tanácsát, és így a Közbeszerzési Döntőbizottságot is, de a kormány honlapján megjelent változat az Országgyűlés felügyelete alatt hagyja a tanácsot és a…

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elkészítette az új közbeszerzési törvény tervezetét, a kormany.hu-n közzétett jogszabályt június elsejéig lehet véleményezni. Főbb részei november 15-én lépnének hatályba. Az első magyar közbeszerzési törvényt 1995-ben fogadta el a…

Ajánlatot is csak anyagi fedezet igazolásával lehet majd kérni az új közbeszerzési törvény értelmében. A jogszabály már ősszel életbe léphet, állítja a nemzeti fejlesztési miniszter.JELENTKEZZEN AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEINKREA KBT. aktuális módosításai és a közbeszerzés…

Az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XXIX. törvény 2011. április 1-jei hatállyal módosította a Kbt. egyes rendelkezéseit, ennek megfelelően a Közbeszerzések Tanácsa elkészítette a közbeszerzési törvény módosításokkal egybeszerkesztett…

Kizárólag a kisebb értékű közbeszerzéseket lehet majd a jövőben a nemzeti szabályok szerint megvalósítani – olvasható az [origo]-n. Dr. Cser-Palkovics Tamás a Patay Ügyvédi Iroda szakértője a cikkben arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogszabályváltozások következtében,…

A közúti járművek megvásárlására kiírt közbeszerzéseknél és az autóbuszos közszolgáltatók járműbeszerzéseinél április közepétől kötelező az energetikai és környezetvédelmi jellemzők rendszerszerű figyelembe vétele - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési…

Miután a becsült 60 millió forint helyett a legolcsóbb ajánlat is 10 millióval drágább volt, az ajánlatkérő Országos Rendőr-főkapitányság eredménytelennek nyilvánította az általános- és rendészeti angol nyelvi képzésre kiírt tendert - az eredmény a legutóbbi…

süti beállítások módosítása