2010.12.03. 10:02
6 napos közbeszerzés
Négy munkanapjuk volt jelentkezni a pályázóknak az AC meghívásos 750 milliós bizniszére. Mindössze hat nap állt rendelkezésre a pályázóknak arra, hogy jelentkezzenek az Agármarketing Centrum 750 millió forint értékű meghívásos közbeszerzési pályázatára, amit nemzetközi kiállítások kivitelezésére hirdettek meg - olvasható a Népszabadságban.
JELENTKEZZEN AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEINKRE
Közbeszerzés 2011. – 2010. évi változások a gyakorlatban
2011. január 10. – Radisson BLU Béke
A pályázati felhívás közzététele és a jelentkezési határidő között mindössze hat nap volt, amiből kettő hétvégére esett - írja a lap.
Bíró Gyula, a közbeszerzés bonyolítója a sietséget azzal magyarázta, hogy már januárban lesz olyan nemzetközi élelmiszer-ipari kiállítás, amelyen Magyarország is részt vesz.
A Népszabadság információi szerint - olvasható a lapban - a hat jelentkezőből négy jutott a második fordulóba: a Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft., az IDMC Kft., a TIP-EXPO Kft. és a Mac-Line Hungary Kiállításszervező Kft.
Forrás: nol.hu, index.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.